Franklin D. Roosevelt és a New Deal - Beszélgetés Andor Lászlóval

Legendája szerint az Egyesült Államokat Franklin Delano Roosevelt, a  fogalommá váló "FDR" húzta ki a "New Deal"-lel a gazdasági világválságból, míg piacpárti kritikusai úgy vélik, hogy csak elnyújtotta azt az állami beavatkozással. Első négyéves kormányzása végén óriási választást diadalt aratott 1936-ban, miközben ellenfelei szocializmussal és fasizmussal is vádolták, és az amerikai demokráciát féltették a diktatórikusnak tartott törekvései miatt, hiszen Roosevelt létszámbővítéssel akarta lerendezni a Legfelsőbb Bíróságot, amikor az a "szabadság" nevében szabotálta a válságkezelési programjának egyes intézkedéseit. Az első elnök volt, aki "agytrösztre" támaszkodott és a legokosabbnak tartott szakemberekkel vette körbe magát, pedig politikusként inkább hitt a gyakorlatban, mint az elméletben. Keynes hívének tartották a válságkezelése miatt, de mikor a zseniális angol közgazdással találkozott, az csalódott benne. "Másodrangú elme, de elsőrangú temperamentum" - áll az 1933 és 1945 közt kormányzó Rooseveltről a konzervatív John Lukacs "Az Amerikai Egyesült Államok története a 20. században" című könyvében. Egy biztos: az egyetlen amerikai elnök, akit négyszer is megválasztották, mivel sikeresen titkolták el a szavazók elől, hogy a járványos gyermekbénulás következtében mozgássérült lett - hasonló eredményt csak az ötödik elnökségére készülő Richard Nixon mutat  fel a "Vissza a jövőbe" második részében, az "alternatív 1985" disztópiájában. A gazdasági világválsággal megbirkózó és a második világháborút a szovjetekkel megnyerő Franklin Delano Rooseveltről beszélgettünk magyarországi életrajzírójával, Andor László közgazdásszal, a Foundation for European Progressive Studies (FEPS) főtitkárával. A beszélgetés résztvevői: Andor László Balázsy István Csunderlik Péter A Régen minden jobb volt a Tilos Rádió hátrafelé nyilazó történelmi műsora: https://www.facebook.com/regen.minden.jobb.volt

Om Podcasten

A Tilos Rádió hátrafelé nyilazó történelmi műsora. Vitaindítók, kritikák, ajánlók és új adások a Facebookon: https://www.facebook.com/regen.minden.jobb.volt A "Régen minden jobb volt - Korunk filmjei, zenéi, tévéműsorai" című könyvünk: https://napvilagkiado.eu/termek/regen-minden-jobb-volt/