#131 Kalapács József, Rudán Joe, Gál Péter
MÓKA Podcast - Un pódcast de Magyarok Óriási Kalandjai Amerikában - Domingos

Categorías:
Kalapács József Egészen az 1980-as évek első feléig teljesen ismeretlen volt a magyar rockzenei életben. Énekesi karrierjét a Speed nevű iskolai zenekarban kezdte, majd 1982-ben egy Pokolgép koncert végén odasétált a zenekar tagjaihoz egy barátjával, Németh Lászlóval, hogy szeretne velük zenélni, egészen konkrétan énekelni. Ekkor még az együttes teljesen ismeretlen volt, nem sok koncerten voltak túl, akkoriban a basszusgitáros Paksi Endre énekelt. Józsit bevették a zenekarba és egészen 1990-ig a Pokolgép énekese volt, amely a '80-as évek legnépszerűbb magyar heavy metal együttese lett. Énekelni már a Pokolgép tagjaként kezdett tanulni olyan neves énektanároknál, mint Ákos Stefi, Szendrő Mária, Cseh Kató. A zenekar mellett zenés színházi darabokban (rockoperákban és musicalekben) is szerepeket kapott. Rudán Joe Már középiskolás korában basszusgitározott illetve énekelt amatőr zenekarokban (Ewerrest, HGM, Morris, Singnál, Spirál, Jet, Candy, Alfa, Griff). 1988-ban alakult Coda nevű zenekara, mely elsősorban régi feldolgozásokat játszott (pl.: Led Zeppelin, Deep Purple), de saját számokkal is rendelkezik, ez a zenekar azóta működik. 1990-ben amikor a Pokolgép együttes énekest keresett, akkor ajánlották őt Kukovecz Gábornak és Pazdera Györgynek, a Pokolgép akkori tagjainak, akik lejöttek Pécsre egy Coda koncertre, ahogy meghallották a hangját rögtön elhívták a zenekarba zenélni. Ő ment is, azzal a feltétellel, hogy a Coda zenekart semmiképpen nem akarja feladni, hiszen ez az ő hobbija. Ebben az időben hívták énekesnek a Moby Dick együttesbe is, de azt nem vállalta. 1997-2007 között a P. Mobil zenekarban is énekelt. Játszott az Atilla című rockoperában. Szerepe van a minden nyáron megrendezett Rockmaraton fesztivál szervezésében is. 2008-tól 2013 végéig a Mobilmánia egyik énekese. 2009-ben Életmű Díjat kapott. 2010 januárjában megalapította a "Rudán Joe Akusztik" zenekarát. 2010 áprilisában Rudán Joe távozott a Pokolgép együttesből.[1] 2014-ben csatlakozott a Dinamithoz Kálmán György mellé második énekesként, majd 2015-től ő maradt az egyedüli énekes. 2015-ben a Coda tagságára alapozva megalapította a Rudán Joe Bandet, melynek tagjai Rudán Joe mellett Gyenes Attila (Süni) basszusgitár, Gyenes Máté gitár és billentyűsök, Tóth László gitár, és Matus Péter dobok (2021-ben Matust Tóth Zoltán "Csülök" váltotta) . 2019 augusztusában Joe egyeztetési problémák miatt kilépett a Dinamitból. YouTube: https://bit.ly/MokaPodcast Facebook: https://bit.ly/MokaFB Twitter: @MokaPodcast Instagram: @mokapodcast2021